Lakásfelújítás gyorsan: Teraszok, tusolók, szakszerű szigetelése Budapesten.

 

Lakásfelújítás után szokott jönni legtöbbször az a gond, hogy nem sokkal leázik az alattunk lakó, esetleg a falon keresztül  a szomszédunk.

Keressük a burkolónkat, hogy mi is lehet a gond, és kiderül, hogy spóroltunk a folyékony fóliával (szigeteléssel).

 

Érdemes odafigyelni ezekre a dolgokra, mert sok pénzt és bosszúságot takaríthatunk meg azzal ha tusolónkat, teraszunkat akkor szigeteljük mielőtt burkolatot kapna.

 

Hogyan is szigeteljük, burkoljuk tusolónkat?

 

Első sorban arra törekedjünk a szigetelésnél (folyékony fóliánál), hogy sima egyenletes, pormentes felületre vigyük fel.

Ez azért is fontos, mert ha poros a felületünk akkor csak bizonyos ideig marad meg rajta, és ezt követően a burkoló lappal együtt fog elválni.

Miután leszigeteltük a kívánt felületet, persze leellenőrizve magunkat, hogy egyenletesen és lyuk mentessen dolgoztunk.

A száradási idő után burkolhatunk is.

Burkoláskor ügyeljünk arra, hogy a fogazott glett vassal ne sértsük meg szigetelésünket, mert az egy áztatási forrásunk lehet.

Amennyiben sikerült leburkolnunk a felületünket ezek után a fugázási, esetleg szilikonozás következik.

 

Fugázásnál ügyelve arra, hogy ne maradjanak még apró kis lyukak sem.

Ettől függetlenül, hogy szép lett a fugázásunk figyelve a szilikonozásra  is, hogy ott sem maradjanak lyukak.

Ha mindezt szem előtt tartsuk akkor nem kell számítanunk a leázástól és esetleges újra bontástól     

Gipsz karton fal hajlat erősítővel

 

 Kádár Gyula 06/20-214-3112

 

         www.facebook.com/www.lakasfelujitasgyorsan.hu/?ref=aymt_homepage_panel

 

Szavazás

Hasznosnak látta Ön ezt a cikket?

Összes szavazat: 503

 

Teljeskörű lakásfelújítás Budapesten.

 

  • Családi ház felújítás

  • Régi bérű lakásfelújítás

  • Panel lakásfelújítás

  • Szobafestés, mázolás, tapétázás.(tisztasági festés)

  • Teljes körű villanyszerelés

  • Víz, gáz központi fűtés szerelés

  • Hideg meleg burkolatok szakszerű kivitelezése

  • Bontási munkálatok sitt szállítással

  • Asztalos, bútor asztalos munkák

  • Budapest valamennyi kerületében, ingyenes felméréssel, árajánlattal.

  • Nyillás záró csere, felújítás, karban tartás.

Üveg falazás

.Üveg falazás

 

Épített zuhany

Épített zuhany

Épített mosdó pult

Épített mosdó pult

Csempére csempét.

Csempére csempét.

Berendezve

berendezve

 

 Csempe burkolatok

csempe burkolatok

 

Elérhetőség

lakasfelujitasgyorsan.hu

Budapest

Központi szám: Kádár Gyula 06/20-214-3112


Közösségi oldalaink

Teljes körű lakásfelújítás gyorsan. Ötletből a valóságig. 06/20 214-3112

Powered by Webnode