• Dátum: 2017.01.21 Feladó: D. Irén.

    Tárgy: Értékelés

    D. Irén.
    Elsőre meglepődtem, hogy nem egy öltönyös luxus autóval érkező ember jött megbeszélni az igényeket és egyéb dolgokat.
    Meghallgatott majd elmondta az Ő véleményét ötleteit ami egyenesen jól jött, mert máris lefaragott a költségeinkből.
    Két nap múlva a megbeszéltek szerint kaptam meg az árajánlatot semmi + ár csak ami a web oldalukon szerepel.
    8 hétre becsülte a munkálatokat ami már a 6. héten szinte finisben volt, ami azt jelentette nekünk, hogy lesz időnk nyugodtan költözködni az új otthonunkba.
    Spórolni azzal tudtak nekünk, hogy voltak olyan helyiségek ahol elmaradt a bontási munkálat ugyanis olyan módszerrel dolgoztak, hogy csempére csempét raktak.
    Valamint a villany szerelő is a meglévő rendszer nagy részét használta ki ezzel nem szétverve a falakat.
    Elszámoláskor vártam, hogy mi lesz az ami nekünk is ajándék, mert írta az oldalukon, hogy mindig van valami kedvezményük beépítve a munkálatokba.
    Legnagyobb örömömre mi egy pipere takarítást kaptunk a nappaliban egy illatosítóval.
    Ezek után, bátran ajánlani tudom őket.
    D. Irén XVI. kerület.

Új hozzászólás hozzáadása

Vissza

 

Teljes körű lakásfelújítás Budapesten.

 

  • Családi ház felújítás

  • Régi bérű lakásfelújítás

  • Panel lakásfelújítás

  • Szobafestés, mázolás, tapétázás.(tisztasági festés)

  • Teljes körű villanyszerelés

  • Víz, gáz központi fűtés szerelés

  • Hideg meleg burkolatok szakszerű kivitelezése

  • Bontási munkálatok sitt szállítással

  • Asztalos, bútor asztalos munkák

  • Budapest valamennyi kerületében, ingyenes felméréssel, árajánlattal.

  • Nyillás záró csere, felújítás, karban tartás.

Budapest I, II, III, IV, V, VI, VII, VIII, IX, X, XI, XII, XIII, XIV, XV, XVI, XVII, XVIII, XIX, XX XXI, XXII, XXIII. kerületekben

 

 

Épített zuhany

Épített mosdó pult

Csempére csempét.

Berendezve

 

Metró csempe burkolatok

Előte utána

Elérhetőség

lakasfelujitasgyorsan.hu

Budapest

Központi szám: Kádár Gyula 06/20-214-3112


Teljes körű lakásfelújítás gyorsan Budapesten. Ötletből a valóságig. 06/20 214-3112

Készíts ingyenes honlapotWebnode